Csillag László – Laca:

Sámán vagy (én tudom)

Már megint nem kellene írnom, - ige -, hiábavalóság, áspiskígyó valóság. Mutálsz. Már te is. A banánfa árnyékában elterebélyesedünk, és bottal ütlegeljük egymást. Kémnő és nőiesség, markom, mint félbevett dió, pici tenyered után kutatok, mint víz után a mogyoróvessző. Energialenyomat. Sűrű, sötét energiaháló; étertestünk nekilendül. Nem tudom én sem egykönnyen elfogadni halálhírem ; gyolcstekercsekből kihámozott, olajjal és tartósítószerrel átáztatott bőr ; annyi a jel. Orrunknál fogva vezet(ne). Bálványok kellenek, több imádat. Nyomorékká lesz így hitünk, vállunkon az iga. Ingaórával csalogatod őket, bűvölsz hatszárnyú fantázialényeket, vagy ők bűvölnek téged. Halmaztisztaság. A nyálkás idő torkollik, takarodik, takarózz be te is jól éjjel! A kétarcú kutat üres szívek után, akár a harkály férges fák után. Elidegenedés. Gömb – teljesség. Nincs telihold (hold az van), vagy én nem leszek, nem voltam, más voltam, és mindig más vagyok. Szükséglet(em). Tömjének. Kifüstöljük, beissza a függöny és elszivárog a mindennapi szag. Az anyaölből kibúvó tojásdad fejecske, tejecskéjét várja – addig mégegyszer kiábrándul a világból, szolgalelkűvé lesz ő is. A tünemény végül elemészti, elvetél. Pedig eleven volt. A villanykapcsoló tátog. Kések pontatlanságban. Kések, élesek. Lesben, kések. Doktor úr, ilyen fiatalon lehet valaki rákos? - kérdezed kétségbeesetten. Teszek – veszek, megijedek, javasasszony, annyi itt a gyógynövény, bár mézzel is kenyegethetjük a sebet, ah, igen. Öreg vagy már, nehezen gyógyulnak a sebeid aggastyán! Mindenhonnan visszaverődsz, sámán vagy, én tudom, mutasd a kezed! Sámán vagy, igen! Világosítsd meg tudatom! Csak egyszer hinne bennem, sámán ; kimozdul az inga, hűtlen a szenteltvíz is, meg a barka, meg a szenteltrózsa. Szélrózsa. Illatok mászkálnak, vonszolják nyomaszthatóságunkat, mint sivatagi ezeregyájszakában a vemhes tevék a púpjukat.Egy vagy kettő smaragzöld forrás téveszthet meg. Meginnád? Apró manókezedbe rejtesz egy lenyúzott arcot, a szeme még ép, - nem folyt ki. Cseppkőbarlangban még formaldehid sem kell. Megfagy az károsulva, megszálkásodik a hús, - régi hiedelem -, ha eszel egy boszorkány húsából többé nem fog rajtad az átok. Madárképű, keskenyszájú vérszopók bekenik seprűiket gyerekzsírral, és keringenek, bár nem sirályok. Szűköl a kutya, este magától kinyílt az ajtó, a padlásról jött egy hang. Vigyázva lépsz, kinn dió koppan, felveszed és bent szétvered. Férges ; a fogad beletörik. Késztetés. Megtörik. Megállapodás. Megáll a por. Emlékezz a halálra. Memento mori. Hát hol egy koporsó ; korsó hant. A temetkezési vállalat telefonszáma. Sírboltba fekszünk, ketten, veled, egymás mellé, csak úgy poróbaképpen. És újra csend, a nagy katlanba zárt csendesség. Elringatjuk az arcot is, a kút mélyén ragadtakat is... magamat is. Ringass el ma te (!). Utazz le a parányi bolygódról, hogy mindent megéljek, mi nem földi. Mégsem hiábavalóság ; láttatja magát. Eretnekségért megégették a máglyán. Üresek a padok, kettős a hinta. Lebegés. Elkopott arcú kisfiú. Beképzeltség. Beképzelt. Elképzelt. Elvágyódás, rostos csonthéj még a tengerrel, és te se tudod mióta nem láttad. Öledben új évezred, durva állásfoglalások. Te a helyemben lefoglaltál volna egy szobát (?), tudom. Sötétkék csempék ; valaki vonaglik ; örvény a lefolyóban. Kis dolgok naggyá tesznek. Látlak a visszapillantótükörben. Nedves a törölköző ; tükrök. Pislákol a fény. Teljesen sötét szobában, egy gyertya csöppnyi fényénél, éjfél után, megláthatod leendő férjed, de megőrülsz, mert csak magadat látod. Böjti boszorkák, hajfelborzadás. Végletek. Összetételek. Aljasodunk ; táltosok az ősidőkben bő zacskóba rejtették bűvészetüket, és egy sárga örökmozgót is árúsítottak..., ez nem pusztán haszonlesés? Szélvihar támad ; verjetek fel mindenkit, csapjatok nagy lármát, - eufória, és beáll a tébolyság. Gyermeteg, nyirkoslábú, csupasz fák nyirokduzzanataiba vájod körmeid ; meztelen tested karomlenyomata. Mohák, sár, vászonzsebkendőbe törölt szenny. Övként kulcsolod rám karod, akár legmerészebb álmaidban. Karolva görbített karót formálva – égöv. Modelleztél. Ha elönt a forró láva... szeretgess! Erezetek bújnak a felszín felé. Árva lárva, állva ámulva. Mezítlábas fatörzsek (!), lármázik az égi tölcsér ; olvadt havasesőtől taknyos koronák. Még ma király avattatik, vagy tündérré leszel... fényességtánc, sürgetően, sürgetően! Önkényszerítés, utolsó kenet.

Ahogy melletted szunnyadtam mormota álmom, horkolt a hétalvó, hétfejű a sarokban. Fedetlen test, bokánál összekötve ; összenőve és piros szalaggal átfonva. Egyneműek a kezdet kezdetén, vattacukor felhőkön heverve ; csak ne dörögjön az ég, mert akkor elvész a vértestvérség. A tenyered tudja a dolgát, az enyém is, mindkettő ott simít, ahol kell. Egységes szigeteket formál szertartásos testünk, mézet csorgató kanál nyikorgatja a padot.