Diósi Árpád
Karcolatok
Emlék
Volt egyszer, öröm volt
Később is volt, késő volt
Most nincs
Szeretem
Ω
Vágy
Vajon ki Ő?
Vajon miért van?
Hány-vet, mint
Tenger hulláma,
Éjszakai ragyogás
A város felett.
Elbűvölő.
Ω
Vonaton
Keserves sóhajokkal
Lágy szempárok pihegtek
Ajkai zártsága
Szívet szelídítettek
A pillantása már
Örökkévalóság
Ω
Emlékszel még? A parton
Sétáltunk kézen fogva,
Bámulva a homokszemek
Ragyogását.
Ők még most is ragyognak
A levelek elsárgultak.
Ω
Nem értelek Téged
Talán szükségtelen
Van egy pont
Egy pont
Ahol lényünk érti meg
Egymást
Ω
Szürkület
Nem tudod hozzád szólni
Bár megidéznek ajkaid
Szemeid fénye gondokat
Felejtenek
S szenvedek
Égek vágyaim tébolyában
Szótlanul, mosolyodért
Ω
Fogadj el
Amit adsz, sírva adnám vissza
Ami vagy, lángolva tartanám meg
Nem tudok megszabadulni
Kopjafákkal tűzdelt lelkemtől
Ω
Hozzád szólok
Tépődve ömlik ki minden vágy,
S lángolnak megrepedt kopjafák
Tisztuló lelkemben tükröt találsz,
Mosolygó szemeddel életet ádsz
Ω
Csend van, s vágyom Rá
Tudom, ez nekem szól
Beszélsz hozzám
Vágyom Rád
Ω
Nem vagyok méltó
Nem vagyok méltó szeretetedre, mégis kínzol
Nem vagyok méltó türelmedre,
Egyedül vagyok
Parton vergődő halászként várom a csendet
Ω
Alázat
Kritikus szemmel nézek magamra,
S ettől a perctől kezdve nem szólhatok
Nem, nem szólhatok le senkit
Ω |
A gyarló imája
Ments meg Uram, fáj az élet
Nem is az élet, az emberek
Az emberek
Nem!
Én
Kárhoztass el
Többet nem kérhetek…
Ω
Öröm
Megkörnyékezve a téli tájban
Rejtőzködő napsugarakat
Vontam magamhoz
Lesve minden apró mozdulatát
Ω
Távolság
A haldokló csendje
Az őszinteség határán
Ω
Börtön
Sokan vagyunk,
S magányos a szív
Dobbanása
Nem tudunk
Nem akarunk tudni
Mosolyogni
Kőbe zárt lüktetés
Ω
Megmozdult a szeretet
Önkívülten vágyva
A halálra
Sötétség borul a keresztre
„Apám! Felnőtt voltam.”
Szólt az elveszett gyermek
Már megállíthatatlan
Ω
Gondolatban
Hogy közelebb kerüljek a kárhozathoz
Nem tudok elszakadni tőled.
Félek a sötétben,
Ω
Törés
(In memmorian Pilinszky)
A párna közös,
Az ágy nem.
Ω
Karjaidban
Átöleltél
Hát vádolj
Átölellek
Mert tagadlak
Fogd meg kezem
Hogy elengedhessem
Ω
Megbánás
Érces megbánás borította testét
Az éltető lég fojtotta
Lehajtotta fejét
Csend
Bűne alkotta sorsát
Ω
Magány
Ne barátkozz velem,
Mert barátom lehetnél.
Ω
Gyűlöllek
Gyűlöllek, léted nem hagyja pihenni lelkem,
Szeretlek, mást nem tehetek!
Gyűlöllek, hiányzol és szenvedek,
Szeretlek, mást nem tehetek!
Gyűlöllek, ordítani szeretnék Rád!
Szeretlek, mást nem tehetek.
Gyűlöllek, fájsz!
Szeretlek, mást nem tehetek!
Gyűlöllek...
Szeretlek… |
Ω
Végtelen zaj közöttünk
Émelygek, s nem találom nyugtom
Folytonosan őrlődöm
S mindent úgy mutatok be
Mintha rólam szólna
Rólad szól
Csendet akarok,
Két lélek ölelésének csendjét
Ω
Világjáték Holdacska
Köss ma közénk hidat,
Ha nem érjük el egymást
Kösd meg álmainkat.
Világjáték Holdacska
Ha hiányzom Néki,
Virág álma teljében
Csókkal áld az arcát
Ω
Angyalok szökellnek át a szobán,
Kerubok állnak őrt,
S én csak állok
Nézlek,
S félek
Ha megmozdulok
Elveszítlek
Ω
Lapos pillantások
Halálraunt önimádat
Közepette
Nem!
Nem fogok behódolni neked
Vágyakozom
S utállak
Ω
Tavasz voltál szívemnek
S dühöngő lelkem
Újra remél
Talán egyszer még megpihen
Csókodban
Meghalva könnyes szemedben
Ω
Zuhanás
Fehér szárnyak
Kétségbeesett verdesése
Csend
Szeretlek
Ω
Hiány
Sötétedik
Nem látom szemed
Távolodol
Az izzó korongba
Nézem
Érzem
Kereslek
Nem tehetsz róla
Ω
Minden kívülre esik
Ott van
Néha homályos
Néha tiszta
Szenvedsz
Összetöröd nincs visszaút
Ω
Minden pillanat veled
Sorsforduló az életemben,
S szétáradok benned,
Mint folyó a tengerben
Ω
Száműzött vagyok
Vágyaim foglya
Lépéseink már
Összeegyezhetetlenek
Ω
Tudatosan állok szembe a halállal
Tudom, léted megtapasztalása
Feloldotta halálom
|
