FIATALOKNAK SZÓLÓ PROGRAM
PLUSZ
2005. október 30. és 2005. november 15.
Az önfoglalkoztatás és szakmai iránymutatás témákkal foglalkozó „A bezdáni ifjúság pulzusának felgyorsítása” című program megvalósítása után, következő lépésként egy szórakoztató karakterű program mellett döntöttünk. A jazz muzsika kevésbé képviselt, és mint olyan ismeretlen a fiatalok számára, ezért meghívtuk a zombori „Jazz for sale” együttest,
melynek repertoárja e zenei irányzat „komerszebb” fajtájából tevődik össze. A zenei estet a kb. 60 vendéget befogadó klubunkban szerveztük meg, amely zsúfolásig megtelt. A fellépés alatt interakció jött létre a közönség és a zenészek között, így utóbbiak mindent beleadtak, és több mint három órán keresztül játszottak szemmel látható megelégedettségüktöl vezényelve.
A második estére meghívtuk a bezdáni Beke Róbertet és „Senkiföldi Vitéz Lőrincz” nevű zenekarát,
akik népi motívumokat tartalmazó rock zeneszerzeményeket játszanak magyar nyelven. Ekkor is – elvárásainktól eltérően – megismétlődött a program első részének hangulata, így a klubnak több látogatója volt, mint amennyit be tudott volna fogadni. Legnagyobb sikerként kiemelhetjük, hogy ez a fellépés egy demo-anyag felvételére sarkallta zenészeinket, amely segítségükre lehet a könnyebb bemutatkozáshoz.
< nazad
< vissza
|